logo
MagyarEnglish

NÉZZ KÖRÜL!

A Néprajzi Múzeumban próbálható ki a MOME Techlab Nézz körül! című virtuális túrája. Az érintőképernyős alkalmazás Nagy Károly Zsolt "Mióta elvesztettünk téged" A Salgótarjáni utcai zsidó temető című, fekete-fehér fotókat bemutató kiállítása, valamint a Kő kövön. Töredékek a magyar vidéki zsidóság kultúrájából című kiállítás kapcsán látható.

 

 

 

 

A  virtuális túra a Salgótarjáni utcai temetőben 2014 őszén készült panorámaképek segítéségével lehetővé teszi, hogy távolról, a képernyőn keresztül bejárjuk a temetőt, érzékeljük a burjánzó növényzet és az enyészetükben is impozáns síremlékek atmoszféráját. A számítógépes program többet is nyújt a helyszín felfedezésénél: egy-egy síremlékről, a hozzá csatolt ikonokra kattintva megtudható, hogy kinek a számára készült, építészetileg miért érdekes, sőt korabeli fotók, újságcikkek és dokumentumok visszarepítenek az 1920-as és 1930-as évekbe, de olyan részletek is láthatóak, mint a több síremléket is jegyző Lajta Béla monogramja, vagy az első látásra erdélyi fafaragásra emlékeztető motívumok fekete márványba vésve. Meglátogatható a Szertartási épület, Vázsonyi Vilmos, Bródy József és Weiss Manfréd síremléke.

Az alkalmazás, mely most már a nagyközönség számára is nyilvános,  a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Kreatív Technológia Laborjában készült a MOME Kiemelt Felsőoktatási Intézmény címéhez kapcsolódóan, 2014-2015-ben.